2009. október 19., hétfő

Szerinted? / По-твoeмy?

Életem legmeghatározóbb olvasmányai között tartom számon a Mester és Margaritát, érintőlegesen a regényhez kapcsolódva itt és itt már írtam róla. Az eheti párbeszédkísérlethez ebből a ből veszek egy részletet.


- Most pedig, kérem, számoljon be a kivégzésről.
- Megkérdezném, mi az, ami elsősorban érdekli a helytartót.
- Nem lázongott-e a tömeg? Nem próbálta-e kimutatni felháborodását? Ez a legfontosabb.
- Nem, semmi efféle nem történt.
- Akkor jó. Személyesen állapította meg a halál bekövetkeztét?
- Efelől nyugodt lehet a helytartó.
- És mondja... adtak nekik inni, mielőtt fölfeszítették őket?
- Adtak. De ő - s a vendég behunyta szemét - nem fogadta el.
- Kicsoda? - kérdezte Pilátus.
- Bocsánat, hégemón! - kapott észbe a vendég. - Nem mondtam a nevét? Ha‑Nocri!
- Az eszeveszett! - kiáltott fel Pilátus, és nem tudni, miért, elhúzta az arcát. Bal szeme alatt lüktetni kezdett egy ideg. - Hogy valaki mindenáron napszúrás­ban akarjon elpusztulni! Visszautasítsa, ami törvény szerint dukál! És milyen szavakkal utasította vissza?
- Azt mondta, köszöni szépen - felelte a vendég, ismét behunyta a szemét -, és nem haragszik azokra, akik halálát okozták.
- Kire nem haragszik? - kérdezte Pilátus halkan.
- Azt nem mondta, hégemón...
- És prédikálni nem próbált a katonák jelenlétében?
- Nem, hégemón, ezúttal nem volt bőbeszédű. Csupán egyet mondott: hogy az emberi gyarlóságok közül a gyávaságot tekinti a legsúlyosabb bűnnek.
- Mire értette ezt? - kérdezte Pilátus, és a vendéget meglepte a hégemón izgatott, elfúló hangja.
- Az nem derült ki. Furcsán viselkedett, mint általában mindig.
- Miben állt a furcsasága?
- Minduntalan igyekezett a körülötte állók szemébe nézni, hol az egyiknek, hol a másiknak; és egész idő alatt furcsán, zavartan mosolygott.
- Egyéb semmi? - kérdezte a helytartó fátyolos hangja.
- Egyéb semmi.


Ti is a gyávaságot tartjátok-e a legnagyobb bűnnek? Ha igen, miért, ha nem, akkor mit? Mit jelent/mi a gyávaság - Bulgakov regényében és egyáltalán?


— А теперь прошу сообщить мне о казни, — сказал прокуратор.
— Что именно интересует прокуратора?
— Не было ли со стороны толпы попыток выражения возмущения? Это главное, конечно.
— Никаких, — ответил гость.
— Очень хорошо. Вы сами установили, что смерть пришла?
— Прокуратор может быть уверен в этом.
— А скажите... напиток им давали перед повешением на столбы?
— Да. Но он, — тут гость закрыл глаза, — отказался его выпить.
— Кто именно? — спросил Пилат.
— Простите, игемон! — воскликнул гость. — Я не назвал? Га-Ноцри.
— Безумец! — сказал Пилат, почему-то гримасничая. Под левым глазом у него задергалась жилка. — Умирать от ожогов солнца. Зачем же отказываться от того, что предлагается по закону? В каких выражениях он отказался?
— Он сказал, — опять закрывая глаза, ответил гость, — что благодарит и не винит за то, что у него отняли жизнь.
— Кого? — глухо спросил Пилат.
— Этого он, игемон, не сказал.
— Не пытался ли он проповедовать что-либо в присутствии солдат?
— Нет, игемон, он не был многословен на этот раз. Единственное, что он сказал, что в числе человеческих пороков одним из самых главных он считает трусость.
— К чему это было сказано? — услышал гость внезапно треснувший голос.
— Этого нельзя было понять. Он вообще вел себя странно, как, впрочем, и всегда.
— В чем странность?
— Он все время пытался заглянуть в глаза то одному, то другому из окружающих и все время улыбался какой-то растерянной улыбкой.
— Больше ничего? — спросил хриплый голос.
— Больше ничего.


A вы cчитаeтe тoжe трусость одним из самых главных человеческих пороков? Еcли да, пoчeму, ecли нeт, тoгда чтo? Что значит трусость – в ромaнe Бyлгaковa и вooбще?

13 megjegyzés:

  1. E részlet alapján arra gondolok, hogy gyávának lenni ebben a szituációban annyit jelent, mint félni a haláltól, márpedig aki fél a haláltól az valószínűleg nem hisz Istenben és a túlvilági életben, tehát gyávaság=hitetlenség. Ez a keresztény vallás szerint valóban a legsúlyosabb bűnök közés sorolható.
    De a hétköznapi ember életében a gyávaságot nem tartom bűnnek.Mindenki/legtöbbünk fél az ismeretlentől, és szerintem a gondolkodó emberben mindig ott a kétkedés.

    VálaszTörlés
  2. Életemben nem gondolkodtam rajta mit tartok "legnagyobb" bűnnek, de ha már így szóba került: leginkább az emberi aljasságot, ami alatt mások rosszhiszemű, tudatos, manipulatív félrevezetését értem.
    A Mester és Margaritában a gyávaság (emlékeim szerint-és számomra) egyrészt a haláltól való félelmet jelenti, másrészt azt a félelmet, hogy valaki nem mer a saját meggyőződése mellett(szerelméért, szellemi alkotásáért) a társadalmi konvenciókkal szembe szállni.
    Az előző hozzászóláshoz: nekem a gyávaság nem egyenlő a kétkedéssel. Ha gyáva vagyok, akkor akkor sem indulok el egy úton, ha helyesnek vélem, de ha kétkedek, vagy félek az ismeretlentől, akkor azért csak belevágok.
    Üdvözlettel,FN

    VálaszTörlés
  3. Névtelen 8:05
    Egyetértek Veled abban amit írtál, hogy a gyávaság nem egyenlő a kétkedéssel, nem is erre gondoltam, ha ez jött le, akkor nem fogalmaztam elég pontosan.
    Én most csak az idézett szövegre értettem, és az Istenben való hitre, hogy a gyávaság hitetlenséget jelenthet, az Isten létében való kétkedés pedig-már függetlenül a szövegtől és a gyávaságtól-a gondolkodó ember sajátja, és ezzel együtt jár szerintem a félelem a haláltól, hiszen az ember nem tudja elképzelni önnön nemlétét.

    VálaszTörlés
  4. A félelem nem bűn. A gyávaság már inkább. De a bűn az, ha valaki gyávaságból árt másoknak, ha az egyén gyávasága miatt tör ki a drámai konfliktus és az vezet a tragédiához. Akkor bűn a gyávaság.
    Bűn, ha megpróbálják bátorságnak álcázni. De az már hazugság.
    Nincs elég tudásom és tapasztalatom ahhoz, hogy rangsort tegyek bűn és bűn között. Persze, van, ami súlyosabb és kevésbé súlyos, de a bűn az bűn. Nem tudnék legsúlyosabbat mondani.

    VálaszTörlés
  5. Számomra a legsúlyosabb bűn az emberi élet kioltása. Senki, semmilyen jogon nem dönthet arról, hogy ki élhet és ki nem.
    Egyik ismerősöm katona. Azt magyarázza, hogy neten zenét, filmet tölteni az törvénytelen dolog és nem szabad ilyet csinálni, de az rendben van neki, hogy háborúkban embereket ölnek. Az nem ütközik törvénybe-mondja. Hümmm. Ennyit arról, kinek mi a bűn.

    VálaszTörlés
  6. Ezzel nem értek teljesen egyet. Szerintem elképzelhető olyan szituáció, hogy nem bűn kioltani vki más életét. Gondoljunk csak arra, ha azért kényszerül valaki ölésre, mert ezzel védelmez valakit, akár önmagát, és nincs más választása.
    Úgy érzem az emberi bűnök nagy része a tudatlanságból és főképp, az önzésből fakad. Ha pedig egy gyilkosság ezekből ered, akkor talán valóban az a legnagyobb bűn.

    VálaszTörlés
  7. Névtelen 13:18
    S ki fél ebben a részletben a haláltól?
    Ha-Nocri nem értheti magára - ő nem fél, nem is hitetlen.
    Ezt nyilvánvalóan Pilátusnak üzeni - ezt Pilátus azonnal felfogja. Az ő esetében azonban a halálfélelem 'itt és most' nem aktuális. (Egyébként az iszonyú fejgörcsei miatt gondol is a méregpohárra.) "...aki fél a haláltól az valószínűleg nem hisz Istenben" – így biztosan nem, hiszen Pilátus nem keresztény.

    E részlet alapján szerintem nem lehet úgy értelmezni a gyávaságot mint halálfélelmet.
    (De a gyávaság egyébként sem értelmezhető úgy, hogy az egyik ember hite szerint a másik hitetlen = gyáva.)
    Azt gondolom, másról van szó.

    FN
    "...valaki nem mer a saját meggyőződése mellett (szerelméért, szellemi alkotásáért) a társadalmi konvenciókkal szembe szállni."
    Igen, a gyávaság szerintem is lehet ez - általában -, de te itt mintha a Mesterre gondolnál.
    És Pilátus esetében?


    Érdekes egyébként, hogy az orosz eredetiben nem abszolút felsőfok szerepel (a legnagyobb bűn), hanem relatív felsőfok (az egyik legnagyobb).

    VálaszTörlés
  8. El kellene már olvasnom a könyvet.....

    VálaszTörlés
  9. A Pilátus gyávaságára utal számomra, talán egy korábbi ismerettségen alapuló adatra...sajnos nem ismerem a művet, de ezen majd változtatunki.
    Szerintem az egyik ilyen legfőbb emberi bűn az őszintétlenség, a képmutatás; ami tulajdonképp magyarázható az önmagát felvállalni képtelen ember gyávaságának is.EZ alapján egyet értek,hogy az egyik ilyen fő bűn a gyávaság, És mint az önzés gyilkosságig való vitele is ilyen főbűn,viszont a miniben elkezdődő formája, a csupán 'emberi önzés' a 'természetesen mindenki önmagát szereti a legjobban' ha ide vezet akkor alapjáraton "bűnösök vagyunk mi" mind?

    VálaszTörlés
  10. Igen, valóban a Mesterre gondoltam hirtelen, mint ellenpéldára. Ugyan olvastam már kétszer a művet, de csak annyi maradt meg, hogy Pilátus esetében valamiféle hatalomféltésről lehet szó, pontosabban arról, hogy vannak olyan folyamatok és történések az ő hatalmi körében, amit nem ismer és nincs ráhatása (Ha-Nocri mozgalma, szerzett hívei, új szokások, vallás),és éppen ezért, mivel rajta kívül zajlik, de rá nézve is következményekkel jár, fél tőlük.
    Üdvözlettel, FN

    VálaszTörlés
  11. Kedves Blogger! Az úgy volt, hogy a pontos idézetet kerestem a neten, amikor is a Te oldalad jött fel. szétnézek, látom itt Lux-ot, meg egy rakás ismerős dolgot, hát majd visszanézek máskor is :)

    VálaszTörlés
  12. Ja, lehet, hogy néha Üveggyöngyjátékos képében, attól függően, melyik blogomból csöppenek épp ide.

    VálaszTörlés
  13. Üdvözöllek és örülök.

    VálaszTörlés