Szülőházam

Későn fekszem, s ha tehetem, későn is kelek. Reggel még az ágyban olvastam Gorkij Életrajzi trilógiáját, éppen nagyanyóról volt szó, s hirtelen bevillant az álmom: a nagyszüleim házának udvarán állok, felnőtt vagyok, vannak körülöttem ketten-hárman, nem világos, hogy kik. Valaki azt mondja, hogy a ház vályogból van, én tudom, hogy nem, lelki szemeim előtt látom hátulról, Hársasék felől is... Meg akarom venni.

Ennyi az álom (ritkán álmodom, vagy legalább is nem emlékszem rá). Most, hogy Gorkij felidézte bennem, gondolatban végigjárom gyerekkori otthonom: a patakparton áll, hosszú, keskeny az udvar, nincs fű, Nahaj Mari néniék háza délelőtt árnyékban tartja, a patakból származó kőből van a járda. Az udvarból rálátni a templomtoronyra.

A ház fehér színű, elöl régi típusú hármas osztású ablak, fölül három kis négyzet ablakszemmel - ez az "első ház". Az ablak előtt labdarózsa az előkertben, virágok, fűszernövények. A hosszú házon négy ajtó: az első kétszárnyú, fakó kék a színe, tőle jobbra nagy, balra kisebb, szimpla üvegű, négyzetrácsos, kék verendaablak, az ajtóhoz 3-4, fölfelé szűkülő lépcső vezet. A verendán virágok (muskátlik, fukszia, karácsonyi és másmilyen kaktusz), két kék, zománcos kannában a csevice, a bejárati ajtóval szemben a „kiskonyha” üveges ajtaja, balra az „első ház”, jobbra a „hátrósó ház” ajtaja, úgy emlékszem, szintén üvegesek. A „kiskonyhának” egy kis ablaka a verendára néz, ez a helyiség a fűtési idényben a lakókonyha: benne balra a fehér színű kredenc, szemben a nehéz, nagy asztal hokedlikkel és a „masina”, jobbra egy zöld-sárga-barna kockás pokróccal letakart „dikó”, az ablak alatt vizespad, az ajtótól balra a mosdó (fehérre festett vasállvány lavórral), fölötte tükör. A első háznak egy ablaka az udvarra is nyílik, a szoba nem fűthető, nincs is kéménye, nagyanyám idősebb fiáék alszanak itt, ha olykor jönnek – a disznóölésre érkező vendégek ágyában a meleget a sütőben előmelegített tégla vagy cserép adja. A hátrósó háznak két ablaka az udvarra néz (ebben a szobában születtem), itt töltjük a téli estéket: nagyapám 3 körül parazsat visz a masinából a bordó vaskályhába, 5 tájban átmegyünk a konyhából – ők és mi ketten, unokák. Sötétben hallgatjuk az esti mesét, a híreket, világít a rádió zöld fényszeme. Alsós vagyok. A verendaablak télen jégvirágos, a körmömmel rajzolok bele.
A „nagykonyha” ajtajában szimpla üveg, az ablak alatt közvetlenül a konyhakőtől elütő, kemény, sárga színű kő – olyan, amilyet gyerekkoromban még Szécsényben a fő utcán is láttam egy darabon, esős időben iszonyúan csúszott. Itt volt az apu „műhelye”, itt suszterkodott 19 évesen akkor is, amikor ’44 szilveszterén hallotta, hogy az Aranygomb felől ágyúznak – ekkor jöttek be az oroszok. A nagykonyhában láttam még nagyanyámat szőni, itt fosztották a tollat, itt dolgozták fel a disznót, télen szalmában itt tárolták az almát, körtét. De nyáron ez volt a lakókonyha. A lócán ültem, amikor nagyanyám libát kopasztott, forrázott, tépkedte a pihéket - szörnyű szag. (A „téli” vagy kiskonyhában a mosást nem szerettem: fateknőben, szappannal – nagy volt a gőz.)
A „komra” ajtaja emlékezetem szerint nem kék volt, talán tejeskávé színű, még hátrébb nyílt az istálló: ameddig én vissza tudok emlékezni, állatok már nem voltak, ott tartották a szerszámokat. A komrából - itt már írtam róla - lehetett felmenni a padlásra: ahogy felértünk, ott volt a kukorica (talán búza is), nagyapám telente morzsolta, a száraz csinka jól égett a masinában. Ajtó vezetett ebből a padlásrészből a nagyobb térbe: itt jó meleg volt, a ház elején ki lehetett kukucskálni, az ember látta a patak túlpartján álló portákat, figyeltem az udvarokon mozgó embereket, néztem, ki jön-megy a Palóc úton. Ezt a láthatatlan leskelődést nagyon élveztem.

A ház végéhez volt ragasztva a kemence: kenyeret már nem láttam sülni benne, nagyapa nyár végén gyümölcsöt aszalt. Mögötte volt a tyúkól, az „emeleten” laktak a tyúkok, lenn a nyulak. A sarokban a libák elkerített része, aztán a disznóól két állatnak, végül a WC. Mindez fából. Leghátul volt a trágyadomb, ahogy fogytak az állatok (ahogy öregedtek a nagyszülők), úgy lett egyre kisebb. Az ólakkal szemben, a Nahajék kerítéséhez közel volt egy téli és egy nyári körtét termő fa s talán egy almafa - ez utóbbi kettő között a hinta, de túl közel a kerítéshez, nem lehetett igazán repülni. A hátsó kertben zöldség termett: paprika, paradicsom, hagyma, sárgarépa, petrezselyem.

A házban 1971-72 óta nem jártam – vagy 15 éve elmentem a kapujáig, meglepve tapasztaltam, hogy barnák az ablakok -, nagyanyám halála után eladták, s nagyapa hozzánk költözött. Ébren is gondoltam rá: milyen jó lenne, ha meglenne. Ez a gyerekkorom helyszíne. Álmomban is foglalkoztat.