Az előző szöveg Franz Kafka Add föl! c. parabolája volt (teljes terjedelmében).
A mostani szöveg Márai Föld, föld!... c. művéből származik. Az író végleg búcsúzik a hazájától, a búcsú során elmegy a kiadójába - amit egyik napról a másikra államosítottak -, úgy gondolja, hogy Magyarországról való távozása után a könyveit be fogják zúzni, kilép az épületből - innen idézem:
"Szórakozottan mentem, és azon törtem a fejem, mi volt a 'jól menő íróság' értelme? Mi is volt az, amit a sok könyvvel és másféle írással mondani akartam?... De minden, ami eszembe jutott, mesterkélt, nyakatekert okoskodás volt. Aztán, a Köröndön túl, átmenet nélkül - mint a kártyás, aki vesztett és váratlanul talál a mellényzsebében egy aranypénzt - ez jutott eszembe: 'Az ember: lehetőség'. Az első eszméletre fontoskodóan hangzott, mint mikor a Herr Professor felemelt mutatóujjal prelegál egy közhelyet. De olyan is volt, mintha abban a titokzatos komputerben, ami az agysejtek összessége, valaki vagy valami előhúzta volna ezt a meghatározást. Mert évtizedeken át mindenféléről írtam - a mulatságosról és a szörnyűségesről -, de közben valahogy erőlködve, mindig arról szerettem volna beszélni, hogy az ember - ez a nagyon fiatal emlős, aki az organikus evolúció során, talán valamilyen kozmikus sugárütés mutációs változata következtében, ösztönzést kapott, hogy más organikus élőlények agyvelejétől eltérő, nagyobb térfogatú agyvelőt növeljen - több is, más is, mint amit vagy akit éppen mutat. Arról akartam írni, hogy van valami az emberben, amit a természetéből következő iszonyatosságok és esetlegességek sem tudnak megmásítani: nem 'jobb', mint amilyen, de mindig, minden szörnyűségen túl 'más': lehetőség... Az egzisztencialisták azt hiszik, az ember nem az, akinek születik, hanem az, aki lesz belőle. Homályosan és megszövegezetlenül, de azt hittem, az ember nem az, akinek születik, nem is az, aki aztán lesz belőle, hanem mindig, mindenen túl permanens lehetőség. Nem mondhatom, hogy mindezt szó szerint így gondoltam el, délelőtt, amikor eljöttem a kiadómtól, ahol éppen rohadni kezdett 'életművem', és mentem a napsütötte pesti utcán. De emlékezem, hogy szórakozottan, füstölögve morogtam magam elé ilyesmit."
Ti hogy értelmezitek Márai definícióját? És szerintetek: mi az ember?
A mostani szöveg Márai Föld, föld!... c. művéből származik. Az író végleg búcsúzik a hazájától, a búcsú során elmegy a kiadójába - amit egyik napról a másikra államosítottak -, úgy gondolja, hogy Magyarországról való távozása után a könyveit be fogják zúzni, kilép az épületből - innen idézem:
"Szórakozottan mentem, és azon törtem a fejem, mi volt a 'jól menő íróság' értelme? Mi is volt az, amit a sok könyvvel és másféle írással mondani akartam?... De minden, ami eszembe jutott, mesterkélt, nyakatekert okoskodás volt. Aztán, a Köröndön túl, átmenet nélkül - mint a kártyás, aki vesztett és váratlanul talál a mellényzsebében egy aranypénzt - ez jutott eszembe: 'Az ember: lehetőség'. Az első eszméletre fontoskodóan hangzott, mint mikor a Herr Professor felemelt mutatóujjal prelegál egy közhelyet. De olyan is volt, mintha abban a titokzatos komputerben, ami az agysejtek összessége, valaki vagy valami előhúzta volna ezt a meghatározást. Mert évtizedeken át mindenféléről írtam - a mulatságosról és a szörnyűségesről -, de közben valahogy erőlködve, mindig arról szerettem volna beszélni, hogy az ember - ez a nagyon fiatal emlős, aki az organikus evolúció során, talán valamilyen kozmikus sugárütés mutációs változata következtében, ösztönzést kapott, hogy más organikus élőlények agyvelejétől eltérő, nagyobb térfogatú agyvelőt növeljen - több is, más is, mint amit vagy akit éppen mutat. Arról akartam írni, hogy van valami az emberben, amit a természetéből következő iszonyatosságok és esetlegességek sem tudnak megmásítani: nem 'jobb', mint amilyen, de mindig, minden szörnyűségen túl 'más': lehetőség... Az egzisztencialisták azt hiszik, az ember nem az, akinek születik, hanem az, aki lesz belőle. Homályosan és megszövegezetlenül, de azt hittem, az ember nem az, akinek születik, nem is az, aki aztán lesz belőle, hanem mindig, mindenen túl permanens lehetőség. Nem mondhatom, hogy mindezt szó szerint így gondoltam el, délelőtt, amikor eljöttem a kiadómtól, ahol éppen rohadni kezdett 'életművem', és mentem a napsütötte pesti utcán. De emlékezem, hogy szórakozottan, füstölögve morogtam magam elé ilyesmit."
Ti hogy értelmezitek Márai definícióját? És szerintetek: mi az ember?
Nincs kedvetek? Érdektelen vagy nehéz?
VálaszTörlésElolvastam és töprengtem is rajta egy keveset. Azt hiszem értem amit sugall, de sem elhinni sem cáfolni nem tudom még. Nincs elég "élettapasztalatam". Viszont kicsit ellentmondásosnak tűnt az emberben rejlő folytonos lehetőség azzal, hogy később öngyilkos lett.
VálaszTörlésA Kafka parabolát, hogyan kell értelmezni?
VálaszTörlésNévtelen 17:51
VálaszTörlésSemmi ellentmondást nem látok: Márai 1948-ban hagyja el Magyarországot, akkori gondolatairól tudósít a szöveg, 1989-ben (89 évesen) lett öngyilkos - "Az ember: lehetőség". Lehetőség jóra, rosszra, változásra...
De: ennél fontosabbnak gondolom, hogy minden háttérinformáció nélkül az adott szövegben felvetett 'problémán' gondolkozzunk el. Tehát: mi az ember?
Névtelen 17:54
VálaszTörlésIrodalmi szöveg értelmezében nincs olyan, hogy kell (ez persze nem jelenti, hogy bármi lehet). Én itt párbeszédre, véleménycserére invitálok, nem előadást tartok. Nincs nálam a bölcsek köve :).
A "kell" szónál arra gondoltam, hogy például egyetemen, mondjuk egy vizsgán, hogyan értelmezik? Mi az általánosan elfogadott?
VálaszTörlésA kérdésre, hogy mi az ember, szerintem nem létezik általános válasz. Ez nézőpont kérdése.
VálaszTörlésNévtelen 1:22
VálaszTörlésEz majd az egyetemen a vizsgán kiderül, ha értelmezed :).
Névtelen 1:37
Pont ezt a nézőpontot próbálom előcsalogatni, a poszt címe: Szerinted?
Szerintem Márai definíciója arra utalhat, hogy az ember folyamatosan alkalmazkodik a környezete változásához, és ezáltal a jelleme is folyamatosan alakul, változik. Egy nagyobb, drasztikusabb változás pl. olyan dolgokat hozhat ki belőlünk, amiket magunk sem gondoltunk. A személyiség alakulása nem egy véges folyamat, hanem egy folyamatosan módosuló valami - permanens lehetőség.
VálaszTörlésMegpróbáljuk kihozni a legjobbat az adott helyzetből, kihasználjuk a lehetőségeinket (külső-belső).
br
"A személyiség alakulása nem egy véges folyamat"
VálaszTörlésIgen, ezzel teljesen egyetértek.
Sokszor gondoltam én is arra, hogy mi magunk sem tudjuk, hogy egy adott helyzetben majd hogy viselkedünk.
En nem szerettem soha Marait, egyszeruen untam. Mindig, mint most is ugy ereztem, hogy ul az asztal mellett es papucsban ir. Es igy is kell olvasni. Nincs igazan suly benne.
VálaszTörlésEz is jo pelda, mert ez `az ember: lehetoseg` csak lehetoseg marad, nem lesz belole semmi csak egy lufi, ami elindul, de nem jut sokaig, csak egy tetszetos kozhelyig. Es persze, mint minden kozhelyben van igazsag, ami konnyen hozzaferheto, es konnyu azonosulni vele. De ahogy fogast keresne rajta az ember, hogy viszonyuljon hozza, nem talal. Lecsuszik rola, mert olyan `szep, polirozott`.
En nem lehetosegrol, hanem szabadsagrol beszelek, es annak a szabadsagarol, hogy az ember valaszthatja a jot es a rosszat. Sot, ahogy Hegel mondja a szabadsag a belatott/felismert szuksegszeruseg. Vagyis abban levo szabadsag, hogy az ember valaszthatja a jot. Nem belekenyszerul, hanem valasztja. Amit Dosztojevszij gondol az emberrol annak sulya van. Rendben, hogy a lehetosegekben el, de mit DONT, ez definialja igazabol a letet.
A level is egy lehetoseg terben letezik, mert a szel fujhatja erre meg arra es egy permanens valtozasban van, de nem tul erdekes az egesz.
Kicsodának
VálaszTörlésEltartott egy ideig, míg megbarátkoztam Máraival, s bár korántsem olvastam tőle mindent, egyenetlennek tartom az életművét. De ezt előrebocsátva is kissé sommásnak találom, amit mondasz róla.
Az jo, ha az embernek van ideje baratkozni olyasmivel, ami elsore/masodikra/harmadikra kozepszeruenek tunik (nekem tobb turelmem es idom nem volt) en helyette inkabb olyasmit olvastam, amit nagyon szerettem es sajna a lista meg igy is tul hosszu, hogy a vegere erjek.
VálaszTörlésA velemenyem 10 sorrol persze, hogy sommas. De mindig inkabb ilyen legyen, mert ha valakinek fontos a sajat velemenye, akkor innen el tudunk indulni egy valodi beszelgetes fele es nem csak kulturalt koroket futni.
Mert nekem pl meg senki, aki szereti Marait SEMMI olyasmit nem mondott, amitol elovettem volna ujra egy konyvet, vagy egy ujba beleolvastam volna.
En ha olvasok, azt orombol teszem, nem mert `illik` . Igy a velemenyem is tele lesz indulattal. Orommel es lelkesedessel ha jo valami es csalodottsagal ha nem tetszik.