A következő részlet Oravecz Imre Ondrok gödre c. regényéből való. Árvai István (sokgyermekes, törekvő, módosabb parasztcsalád sarja) feleségével és két kicsi gyerekével Amerikába indul. A századfordulón vagyunk.
„- Ez a törvény, a mi törvényünk. Az ember maradjon ott, ahol született, nevelkedett, ahol felnőtt, ahová a Jóisten tette. Ahol otthon van, ahol ismerik, és ő is ismer mindenkit, mindent. Földet, időjárást, határt, hegyet, völgyet, erdőt, utat, vizet, madarat, bogarat, növényt, még a leghaszontalanabb útszéli gazt is. Ne menjen máshová, ne izgágáskodjon, ne kódorogjon, csámborogjon. Maradjon a seggén, üljön meg, keresse, találja meg a boldogulását ott, ahol az apja, nagyapja, annak a nagyapja, meg a többiek. Csinálja azt, amit az ősei, ami bevált. Ne fogjon másba, ne akarjon mást, aztán főként nem máshol, pláne nem külföldön. Ha rajtam múlt volna, soha ki nem mozdultam volna Szajláról, még a szomszéd faluba se mentem volna át soha. Minek? Felesleges. Mi keresni valóm van ott nekem? Semmi. Kijeim azok nekem? Senkijeim. De ezt az ember fiatalon nem tudja, aztán elkívánkozik innen, meg mászkál. Én is csak őszülő fejjel értettem meg, pedig itt minden megvan, csak meg kell érte dolgozni.
- Szerintem nincs meg minden Szajlán - védekezett kissé erőtlenül István. - Vagy mondjuk inkább úgy, hogy én még nem tartok ott, ahol kend.
- Azért hallgass rám, az öregebbre, a tapasztaltabbra, amíg nem késő, amíg itthon vagytok. Mert aztán késő lesz, aztán szívhatod a fogad.
- Mindenki a maga útját járja, apám.
- De nekünk egy az utunk.
- Most egy darabig nem, megint nem.”
Ti hogy gondoljátok: menni vagy maradni? Egyáltalán: gondoltatok-e már rá? Ha igen, egy időre vagy örökre? Miért?
én nem tudom elképzelni külföldön. mert a nyelvhez vagyok kötve. nem tudnék külföldön élni, legalábbis most így gondolom. egyébként is hiányozna az őszi budapest.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésTöbbször szóltam: van, amiről nem vitatkozom - törlök.
VálaszTörlésÉn csavarogtam egyetem alatt több országban is, fél évre egy-két hónapra. Jó volt. Élettapasztalatot, nyitottságot jelent a másra a mai napig. Hogy örökre mennék-e? Azt biztosan nem, de egy-két évre adott feltételek mellett akár, még így, két gyerekkel is. A párom azonban nem csavargásra termett, így nagy valószínűséggel mi már csak itt maradunk, röghöz kötve - de így is jó, ez biztonságot ad. A gyerekeket azért majd arra nevelem, hogy menni, látni, tapasztalni kell, és nem csak klasszikus turistaként.
VálaszTörlésÜdvözlettel,FN
Én egy kicsit előnyben vagyok, mert olvastam a könyvet - hála Neked. ABBÓL a helyzetből elmenekültem volna magam is akár a gyerekekkel együtt.
VálaszTörlésMost azt mondom: menjen mindenki addig és annyi időre, amennyire akar - amíg nincs gyermeke.
Ha már megvannak a gyerekek, a legtöbb, amit adhatunk nekik szeretetünkön kívül: a "gyökerek". Ha felnőnek, induljanak ők is útnak. De az állandó úton lét bizonytalanná tesz. Hontalanná - ha úgy tetszik. Se itt, se ott. Szerintem.
Hát igen. Csak lehet olyan helyzet/kor, amikor az ember "nem lelé honját a hazában". Mint 1948-ban Márai. S talán mostanában Kertész...
VálaszTörlésS minőségileg különbözik-e egy ma kivándorló orvos, mérnök helyzete az akkori Árvaiékétól...
Árvaiéknak menni.
VálaszTörlésA gyökerek, az otthon, a nyelv még erősebben él az emberben és méginkább ragaszkodik hozzá, ha földrajzilag távol van tőle.
Világot látni, új dologokat megismerni, más nyelvterületre, más kultúrákba belekerülni,látni, érezni, megélni, átélni izgalmas és fantasztikus lehet. Olyan rövid időt kapunk itt, én ezalatt minél többet szeretnék tapasztalni.
"...méginkább ragaszkodik hozzá..." - Tapasztaltad vagy csak feltételezed? Én 5 hónapnál többet egyfolytában nem éltem külföldön, így nem tudom megítélni.
VálaszTörlésNagy lehet a különbség aközött, hogy az ember önként vagy kényszerből megy-e, örökre vagy belátható időre... Ha önként s belátható időre - akkor én is így gondolom, sőt kívánatosnak tartom.
"..méginkább ragaszkodik hozzá.."- félig meddig feltételezés. Kb. 10 évvel ezelőtt lett volna lehetőségem egy 1 éves külföldi tartózkodásra munkával, nyelvtanulással. Ahogy közeledett az utazás időpontja, egyre erősebben éreztem, hogy nem bírok ki 1 évet a családom, szeretteim nélkül, végül az utolsó pillanatban leomndtam az utat. Azóta nagyon-nagyon bánom, hogy nem voltam bátrabb és határozottabb, és kicsit irigykedve hallgatom azokat, akik nem hagyták a lehetőséget. Az előttem szólóval egyetértve, családdal és gyerekkel az ember már nem mozdul olyan könnyen, hiszen egy kicsi gyereknek rendszerre és biztonságra van szügsége leginkább az életében, de okulva saját magam példáján, várom a lehetőséget, és ha jön, biztosan nem fogom elszalasztani, pont azért amit fentebb írtam. Látom, hogy szalad az idő, és még alig láttam valamit a világból.
VálaszTörlésSzerintem is menni kell, ha van rá lehetőség. Ha az ember eltávolodik egy kicsit attól, ami nyomasztja itt, lehet, hogy messzebbről másképp látja. Mások a dimenziók. Ma már nem kell végletekben gondolgodni, hogy örökre megyek, vagy soha nem jöhetek vissza.Aki nyitott és bátor, él az alkalommal.
VálaszTörlésAki pedig fél a változásoktól, biztonságban érzi magát a posványban, ami viszont ismert, ezért "vertraute Umgebung", soha nem indul el, ezer magyarázatot talál arra, miért nem.
Ezt sem lehet elítélni. Aki megpróbál -aztán lehet, hogy nem sikerül -belehelyezkedni a másik világába, meg fogja érteni az indokait, még akkor is, ha ő nem úgy cselekedne.
Azért, nem ilyen egyszerű ez.
Gy. Erika
Igen, ha az elszánás "örökre" szól is, nem kell, hogy az legyen. Már nem.
VálaszTörlés