"Tény, hogy bizonyos dolgokat, gesztusokat belém neveltek, ettől nem tudtam, nem is akartam megszabadulni. A formátlanságtól idegenkedem, a formák nagyon fontosak. Az elmúlt évtizedekben, mondjuk 1956 óta, de 1968 óta mindenképp, számomra az egyetlen kapaszkodót, a szó közvetlen és átvitt értelmében, az úgynevezett polgári erények jelentették, a civil öntudat megbízható formái. Ezek közül nem egyet bizonyára öntudatlanul vettem át a családomtól. Tehát, hogy adott helyzetben a viselkedésnek milyen optimális formái lehetségesek, az ember hová fújja az orrát és hová nem, hogyan öltözködjön, hogy ne tűnjön ki nagyon, de bizonyos esztétikai igénynek azért megfeleljen, vagy amikor asztalhoz ül, akkor miként terítsen meg magának, ne papírosról egye a parizert, ne nyúljon kézzel a tányérba, szalvétával törölje a száját, rendesen fogja a villát meg a kést - ezek olyan alapszabályok, amelyek az életnek valamifajta formát adnak, egyezményes rendbe szervezik, és erre a rendre nekem nagyon nagy szükségem volt, hogy ne pusztuljak el. Hogy ne pusztítsam el magam, ne pusztítsanak el, és még csinálni is tudjak valamit. Ennek az egész formavilágnak én nagyon jó hasznát vettem. Lehet, hogy mindez ma már mulatságos, nevetséges lett. Nem tudom."
(Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel)
Ti hogy vagytok a formákkal? Tudatosan őrzitek vagy éppen tagadjátok? Milyen szerepet játszanak a formák az ember életében?
Ti hogy vagytok a formákkal? Tudatosan őrzitek vagy éppen tagadjátok? Milyen szerepet játszanak a formák az ember életében?
Szerintem a formák nem életfeltételek. Egyszerűen csak kialakultak, és aki nem tartja be őket, azt a társadalom kirekeszti magáából. A magány viszont már sokkal ártalmasabb, mivel az ember alapvetően társas lény.
VálaszTörlésAzt gondolom, hogy az ember elfogadja, elsajátítja és használja a "formákat" (terítés, orrfújás, stb.), de azért tegyünk csak forma és forma között is különbséget. A lényeg szerintem, hogy az ember ISMERJE, ELSAJÁTÍTSA és TUDJA ALKALMAZNI a formákat. De attól még nem dőlök a kardomba, ha otthon kanállal eszem a nokedlit (biztosan vagyunk még így e páran), ha néha nem sikerül "diszkréten" tüsszenteni, vagy kiránduláson nem eszem késsel-villával a sült szalonnát, leszopogatom a cupákot, üvegből iszom a sört, vagy esetleg nem tűsarkú cipőben törlöm a port. Ezektől én még nem érezném úgy, hogy kirekeszt a társadalom.
VálaszTörlésAztán van olyan is, hogy ha valakinél - abszurd helyzetben - pontosan ilyet tapasztalok, azt a "megjátszás" kategóriájába sorolom, és infantilis módon még bosszantani is képes vagyok - akár a végletekig. (Volt egy ismerősöm, aki a nyolcvanas évek közepén is harisnyát húzott dögmelegben, meg a villamosra is kesztyűt viselt, mert ezt így illik.)
Természetesen mivel nem vagyok Nádassal egy korosztály, nem éreztem/érzem a magam bőrén, hogy mindezek a formák, rítusok mennyire segítettek/segítenének a túlélésben. Kritikus helyzetben valószínűleg én is ragaszkodnék VALAMIHEZ a józan ész megőrzése érdekében - de az nem biztos, hogy feltétlenül a szalvéta lenne.
A formák fontosak, mert segíthetnek két lábbal a földön maradni. Van azonban egy másik funkciójuk is. Eszközök, amikkel hatunk a világra, és vannak akik állítják önmagunk megismerésének is eszközei. Mindenki tudja, hogy sokkal hatékonyabban oldunk meg egy helyzetet, ha van egy jól bevált formánk, mintha rögtönzésre szorulunk. Ugyanakkor a formák korlátot is jelenthetnek. Ezért lényeges, hogy megválaszthassuk a formákat amiket használunk, és amelyekhez ragaszkodunk. Azt hiszem a formák, az élet legfontosabb dolgai közé tartoznak.
VálaszTörlésNem szorosan a témához, de valahogy mégis: éppen Mihancsik Zsófia Popper Péterrel készített beszélgetését olvasom, mindkét fél izgalmas számomra, jó kérdések, érdekes válaszok.
VálaszTörlésBenevezek Nádasra is, most már látom!
A formák sok szinten értelmezhetők. Szerintem azok a fontosak, amelyek tartást adnak - Nádas erről beszél. Az én a fontos(abb), nem a többiek véleménye.
VálaszTörlésVan, amikor a formák (egy darabig) megtartanak:
"Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe beléfogóznom." (József Attila)