2009. november 16., hétfő

Szerinted?

"A rendszerető, pedáns ember hajlamos megfeledkezni róla, vagy esetleg soha el sem jut a felismerésre, hogy a világ természetes állapota a zűrzavar, a káosz, és amit ő rendnek vél, az látszat, érzéki csalódás, önáltatás vagy gyermeteg kísérlet az uralkodó felfordulás elkendőzésére. Ez a fogyatkozása olyan erős, hogy úgy képzeli, egészen az utolsó pillanatig, szíve végső dobbanásáig a helyén lesz majd körülötte, benne minden, és mindenek után gondosan kitakarított, átszellőztetett szobában, frissen vetett ágyban, patyolattiszta hálóingben, megfürödve, megborotválkozva és szeretteitől körülvéve hal meg."
(Oravecz Imre: Ondrok gödre)

Ti hogy gondoljátok: a rend-e a látszat, és a zűrzavar-e a természetes? Vagy esetleg éppen fordítva? Más szinten úgy is kérdezhetem: mennyire van a kezünkben az életünk?

11 megjegyzés:

  1. Mihail Afanaszjevics azt üzeni: "...az ember halandó, de nem ez a legnagyobb baj. A baj az, hogy néha hirtelen-váratlan halandó."

    VálaszTörlés
  2. Úgy gondolom, hogy a világ egy nagyon bonyolut rendszer, amely nagyon pontos szabályok szerint működik és melynek összefüggéseit az ember nem képes átlátni. Csak töredékeket ismerünk, és ezeket a töredékeket nem mindig tudjuk teljes képpé összeállítani,így úgy érezhetjük, hogy káosz van körülöttünk. Ebben a káoszban próbál az ember (ki így, ki úgy (gondolatrendszerekkel, elvekkel, tiszta ágyneművel)valamiféle olyan rendet teremteni, ami mentén képes megtalálni a helyét a mindennapokban, ami mentén leélheti az életét.
    SZPC
    UI: Jó ez a párbeszédkísérlet. Jó elgondolkodni. Jó lenne, ha akár élénk vita, eszmecsere is kialakulhatna itt. Köszönjük.

    VálaszTörlés
  3. Egyik sem látszat, és mindkettő természetes. A rend viszont időleges, a káosz felé tart, ez a dolgok természetes iránya. Ha ezt szem előtt tartva, mégis vigyázunk a rendre, akkor az életünk többé-kevésbé a saját kezünkben van.

    VálaszTörlés
  4. Tehát:
    - PC szerint rend van, csak az ember kevés ahhoz, hogy ezt átlássa.
    Talán - térben és időben - kicsi hozzá a látószöge, mondom én.

    - Névtelen szerint alapvetően káosz van v. inkább lesz.
    Ez azt jelenti-e, hogy valaha rend volt? Ha igen, mi az oka a káosz felé tartó változásnak? S mi lesz, ha elérte a világ a káosz állapotát?
    Úgy érted-e, hogy a rend csak kicsiben, az egyes ember életében tartható fenn?

    VálaszTörlés
  5. minden egész eltörött, mondta Ady, de ma már tudjuk, hogy nem is volt egész sosem. az egész és a rend párba állítható, tehát rend sem volt. alapvetően káosz van.

    VálaszTörlés
  6. PC-vel értek abszolut egyet: rend van, csak az ember kevés ahhoz, hogy átlássa. Ha az embert ezt elfogadja, akkor a lelkében is tud rendet tartani. Hogy mennyire van kezünkben az életünk? Részben. A fenti logikából kiindulva nem minden részletre van/tud lenni ráhatásunk.
    Az élethez kell egy kis szerencse - szól a közhely, de én azt gondolom, hogy szerencséje meg annak van az életben, aki nem ölbe tett kézzel várja.
    Üdvözlettel,FN

    VálaszTörlés
  7. Valahol mélyen én is azt hiszem, hogy rend van, hogy a rend csak időlegesen borítható fel...
    De lehet, hogy csak én is egyike vagyok a rendszeretőknek.

    Érdemes lenne ezzel kapcsolatban elgondolkodni, különböző teremtéstörténeteken, a világ megismerhetőségével kapcsolatos különböző filozófiai álláspontokon; kifejezetten érdekelne egy természettudományos műveltségű ember álláspontja...

    VálaszTörlés
  8. A természettudományos álláspont az, hogy egy olyan rendszerben, ami semmilyen módon sem cserél energiát (izolált rsz.), a rendezetlenség (entrópia) csak növekedhet. Ilyen rendszer az univerzum is, amely az ún. hőhalál felé halad, amikor is minden különbség megszűnik létezni. Cinikusan fogalmazhatunk úgy, hogy a rend csak időlegesen tartható fennt. A rendhez, a struktúrák képződéséhez külső energia van szükség (ami csak különbségek, pl.: hőmérsékelet különbség, esetén halad egyik helyről a másikra). Szerencsére a földi struktúrák fenntartásához, létrehozásához a Nap elég energiát biztosít még néhány emberöltőig. Egyébként pedig érdekes kérdés az is, hogy mi a rend. Mert a közhely szerint, ami az egyiknek rend, az a másiknak rendetlenség. Pl.: Más az elképzelése a rendről a háziasszonynak és a konyhai hangyáknak:).

    VálaszTörlés
  9. Az idézett regényrészlet szerint a rend (látszata) és a kiszámíthatóság összefügg. A káosz a természetes állapot, nincs kiszámíthatóság.
    A természettudományos álláspont - ezek szerint – szintén a rendről mondja, hogy időleges, vagyis a rendezetlenség a nem időleges - de az átalakulás rendből rendezetlenségbe "kiszámítható", törvényszerűsége leírható. Vagyis kiszámíthatóság és rendezetlenség (káosz) nem zárja ki egymást. Ha jól értem…

    „…amely az ún. hőhalál felé halad, amikor is minden különbség megszűnik létezni.”
    S akkor/utána mi lesz? Örök rendezetlenség? S mi volt a kiindulópont?

    Hát igen, a rend. Én maradnék emberi közegben. A megismerés és a rend összefüggése érdekel...

    VálaszTörlés
  10. "..az átalakulás rendből rendezetlenségbe "kiszámítható", törvényszerűsége leírható."
    Talán inkább azt a szót használnám, hogy jellemezhető. Azt hiszem az ilyen kérdésekhez már nem elég a tudásom, de hallottam már olyat is, hogy kellő információ birtokában bármi kiszámítható, viszont ennyi információ megszerzése lehetetlen lenne.

    " Vagyis kiszámíthatóság és rendezetlenség (káosz) nem zárja ki egymást."
    A tökéletes rendezetlenségben minden állapot azonos valószínűséggel szerepelhet, tehát kiszámíthatatlan. A kiszámíthatóság(rend) és a rendezetlenség lehet egy rendszer időben eltérő, két különböző állapota.

    VálaszTörlés
  11. „…amely az ún. hőhalál felé halad, amikor is minden különbség megszűnik létezni.”
    S akkor/utána mi lesz? Örök rendezetlenség? S mi volt a kiindulópont?

    Örülök, hogy ez szemet szúrt.
    Igen, a hőhalál elméletileg az univerzum maxmálisan rendezetlen állapota. A fizikusok szerint a világ az ősrobbanás óta effelé halad.
    Innentől lesz érdekes a kérdés, mert mindenki mást mond, szerintem ettől a ponttól ez hit kérdése.
    Személy szerint szeretem azt hinni, hogy mielőtt a táguló univerzum előbb-utóbb elveszti a lendületét, és a gravitáció jelensége miatt újból csökkenni fog a térfogata, majd ismét egy pontban egyesül. Persze ilyenkor a rendszer rendezetlensége csökkenne, a rend nőne, ezért ha egy hozzáértő ezt elolvassa, akkor csúnyán ki fog csúfolni:).
    Egy link a témához (ha netán érdekel valakit):
    http://hps.elte.hu/~kutrovatz/kuhn.pdf

    VálaszTörlés