Holnaptól őszi szünet, lehet sokáig aludni. A gyermek itt szuszog mellettem, pedig még csak fél nyolc: lázas, be van gyulladva a torka, menetrend szerinti októberi megbetegedés. Betegsége legfeltűnőbb tünete, hogy nincs étvágya. Reggelizett s legközelebb este hatkor evett: a Fekete Sasból hozott paradicsomos káposztát (brrr). S bár nincs hétvége, de ha beteg: velem alhat.
Tegnap koncerten voltunk, Csajkovszkijt és Dvořákot hallgattunk - jól esett a lelkemnek a zenéből áradó harmónia. Gimnazista koromban operabérletem volt, azóta túl sűrűn nem fordultam meg ott, utoljára (három éve?) a karzaton ültem - s most meglepett, hogy milyen kicsi a nézőtér.
Szorongva gondolok a holnapra: bár semmilyen nemzeti és állami ünnepen nem megyek el a hivatalosan szervezett megemlékezésre (rég tönkretették már az ilyen-olyan pártok aktuálpolitikai kisajátításaikkal), de nagyon nem szeretem a Budapestet menetrendszerűen felforgató, "hazafiságnak" nevezett vandalizmust.
"Kikiáltottuk ugyan a köztársaságot, de az emberek nem alakulhatnak át egyik pillanatról a másikra alattvalóból polgárrá." (Göncz Árpád, 1991) Különösen nehezen megy, ha bizonyos erők minden eszközzel a polgárt újra alattvalóvá szeretnék tenni.
Már a XIX. században egy Karl Marx nevű úr is megmondta, hogy az emberi tudat lassan alakul,he hogy ennnyire, azt nem gondolhatta gondoltam én sem.
VálaszTörlés