2008. október 24., péntek

Október 24.

Ezen a napon
- ért véget 1648-ban a vesztfáliai békével a harmincéves háború;
- osztották fel 1795-ben harmadszor Lengyelországot;
- volt a New York-i tőzsdén a „fekete csütörtök”, s vette kezdetét a gazdasági világválság;
- lépett életbe 1945-ben az ENSz alapokmánya;
- nevezték ki 1956-ban miniszterelnöknek Nagy Imrét;
- engedélyezték 1980-ban a Solidarność működését.


Ezen a napon született Domitianus császár (51), Lázár Vilmos honvéd ezredes, későbbi aradi vértanú (1817), Kálmán Imre operettszerző (1882), Gilbert Bécaud sanzonénekes (1927)… (forrás: wikipedia)


És én is. Otthon jöttem a világra, éjjel negyed egykor. A szülésnél orvos nem volt jelen, csak bába: lány és 3,80 kg (konyhai mérlegen mérve). Nagyanyám birkabőrben gömbölygette a fejem, hogy szép kerek legyen, a hajam meg göndör. (A gyerekkori képeken tényleg kerek a fejem, de a hajam szögegyenes.)


Mama azt szerette volna, ha Arankának, esetleg Ilonkának neveznek - csecsemőkorban meghalt lányai emlékére. De a szüleim nem fogadtak szót (nagyon nem bánom): az együtt látott Bánk bán adta az ötletet. Aztán a keresztségben Ágnes is lettem - Melinda nincs a katolikus naptárban. Nem vizsgálták még ultrahanggal a várandós asszonyokat, fiúnév is állt készenlétben: Péter. (Két húgomnak is ezt szánták. Anyu egy méretre csináltatott barna kosztüméből maradt egy darab szövet - 'majd a fiamnak lesz belőle nadrág'. Sokáig vártak, aztán nekem lett belőle rakott szoknya.) Anyu anyakönyvvezető volt: őrzöm az első (nem írom, hogy eredeti, mert két eredetim van) anyakönyvi kivonatom: töltőtollal ki van töltve a vezetéknév, a szülők neve, foglalkozása, lakhelye, a születési év és hónap - s egy sötétebb színű tintával van beírva a nap és a két utónév. Abban az évben én voltam a 14. újszülött a faluban.

4 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot kívánok, Melinda!

    VálaszTörlés
  2. .. és ezen a napon kívánunk Neked Csillával és Évivel sok szép és örömteli, egészségben gazdag évet, mosolyt és derűt. Az élet szép, és teljes - akárhogy mocskolnák is, az értékről lepereg minden kísérlet ...

    VálaszTörlés
  3. Boldog születésnapot kívánok!
    Heltai: "Az élet szép ....!

    Az előbb anekdotáztam egy kicsit az én születésem körülményeiről, de mellé nyúltam és eltünt. Egyszer maj elmeséélem (egy pohár jó vörösbor mellet).

    VálaszTörlés
  4. Nagyon sok boldog születésnapot!

    VálaszTörlés