Születésnapomra kaptam egy CD-t: Törőcsik Mari mondja legkedvesebb Pilinszky-verseit. Hétvégén főzés közben hallgattam meg először. Szeleteltem a hozzávalókat a rakott krumplihoz, s közben figyeltem a jól ismert hangot, a jól ismert költeményeket. Semmi manír, semmi színészkedés: a szöveghez illő fegyelmezett racionalitás. Evidenciának ható megállapítások a létezésről, az emberi létről. A 'felismertem, tudom, tudomásul veszem' nyugalma. Amit annyira nem akarunk az agyunkba beengedni. Mert annyira felfoghatatlan... Az "édes lépvessző" nagy feledtető. Szembesítésre a magasrendű művészet képes. S jól is van így (lám, én is szeletelem a krumplit), amíg a művészetre van fül, szív és lélek. (Mert órán tapasztalom: mintha fogyna...)
"Így indulok. Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van."
Törőcsik már második hete az intenzíven, de túl az életveszélyen. Pilinszky 27 éve halott. Barátok voltak. Velem számomra őket jelenti.
"Így indulok. Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van."
Törőcsik már második hete az intenzíven, de túl az életveszélyen. Pilinszky 27 éve halott. Barátok voltak. Velem számomra őket jelenti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése