Körforgás

Napok óta arról akarok írni, hogy: tulajdonképpen szeretek itt, ebben a lakásban lakni. A megszorító értelmű "tulajdonképpen" arra vonatkozik, hogy persze jobb lenne önálló családi ház, kert - ilyenben nőttem fel. De nem elégedetlenkedek, ez adatott meg.

Van, amiben szeretem az állandóságot. 14 éve nézem az ablakból az évszakok váltakozását. Emlékszem, mekkorák voltak a fák, amikor ide költöztünk. Tudom, hol nem marad meg tartósan a hó, mert ott futnak a földben a fűtéscsövek (nesze neked energiatakarékosság). Látom elúszni a Dunán a nagy kirándulóhajókat. A háló ablakából látszanak a "cicis" hegyek, ha pára vagy köd el nem takarja őket. Az összes többi ablakunkból rálátunk a Bazilikára, mindennap díszkivilágítás mellett vacsorázunk.

Ezt a konyhai panorámát szeretem a legjobban. Kizárom a ránk merőleges ház meg a szemben lévő látványát, messzebbre nézek. A szentgyörgymezei templom, a Kanonok sor háztetői, az Ószeminárium, a Bazilika - mondjuk 120-130 fokos szögben. Itt-ott megcsillan a Duna, mögötte a hegyek, majd az ég. Szemben ott a Dobó, mögötte a József, ha lehull a lomb, fellátni a Martsa utcára.

Júniusban a szemben lévő ház mögött nyugszik le a Nap, aztán hétről hétre tolódik mindig jobban balra, iskolakezdéskor már a túloldali fennsík mögött tűnik el, ma már a Bazilika jobb oldali kupolája mögött, de decemberben lemegy anélkül, hogy előbújna a ránk merőleges ház mögül. A túloldali hegyek nyáron zöldek, szeptember végén már fakuló-rozsduló a növényzet rajtuk, egy hete a finom őszi párában kéknek látszanak, aztán nemsokára barnás szürkének, s remélem majd fehérnek is. Szeretem nézni, ahogy ősszel lassan emelkedik föl a Bazilikáról a köd, a napsütésben megcsillan az aranyszínű gömb (Nórát izgatja a benne lévő asztal és szék), rajta a kereszt. Ilyenkor reggel a Duna fölött akkor is lebeg egy könnyű páracsík, ha ködnek nyoma sincs, s délután újra leszáll. Hétvégén ott ültem a konyhaablak előtt, s néztem a naplementét: szürkéskék hegyek, a már lebukott Nap még púderrózsaszínre színezte az eget, följebb aztán ez a szín elhalványult, s egy csíknyi fehérség után világoskék volt még az ég: de innen már gyorsan sötétedett. Lenn kigyulladtak a lámpák. (A képen októberi naplemente van, de sokkal színesebb, mint amilyet a hétvégén megfigyeltem.)

A házak közötti kis parkban sokféle fa van, a nyár még zöld, a juhar sárga, köztük évek óta figyelek egy másikat (nevét nem tudom): most még bordó, ez lesz a legszebb sárga – ha száraz az ősz, sokáig gyönyörködöm benne, de ha fagy éri, egy-két nap alatt megkopaszodik. Aztán tavaszig már csak egy satnya, a nyár által elnyomott fenyő marad zölden.